Monicomp

Jogi nyilatkozat

A honlap (a www.monicomp.hu szerveren elérhető internet szolgáltatás) vagy annak bármely oldala megnyitásával Ön elfogadja és tudomásul veszi az itt felsorolt feltételeket. Kérjük, amennyiben nem ért egyet a feltételekkel, ne nyissa meg weboldalainkat!


Szerzői jog

A MONICOMP Zrt. weboldalain megjelenő teljes tartalomhoz fűződő szerzői jogok, továbbá a tartalomhoz fűződő egyéb jogvédelem a MONICOMP Zrt-t illeti meg. A MONICOMP Zrt. weboldalai, az azokon található minden képi és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése szerzői jogi oltalom alatt áll, illetve a honlapon szereplő megjelölések és szlogenek védjegyoltalom alatt állhatnak, továbbá azok bármilyen formában történő felhasználása vagy használata kizárólag a MONICOMP Zrt. kifejezett, és erre vonatkozó írásbeli engedélyével lehetséges.

A MONICOMP Zrt. weboldalain megjelenő teljes tartalomra vonatkozóan a MONICOMP Zrt. minden jogát fenntartja. Különösen tilos a tartalmat vagy annak bármely részét a MONICOMP Zrt. előzetes, írásbeli engedélye nélkül közölni, terjeszteni, nyilvánosságra hozni (publikálni), nyilvánossághoz közvetíteni illetve hozzáférhetővé tenni, reprodukálni, módosítani (megváltoztatni, adaptálni), átdolgozni, feldolgozni, lefordítani, számítástechnikai adatrendszerben, illetve adathordozón tárolni, illetve bármilyen egyéb módon jogosulatlanul felhasználni, stb.


Információk, felelősségkorlátozás

A MONICOMP Zrt. weboldalain megjelenő információk, adatok, feltételek, egyéb tartalmak kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok teljességéért, pontosságáért, az azokban lévő esetleges hibákért a MONICOMP Zrt. a felelősségét kizárja. A MONICOMP Zrt. weboldalain megjelenő tartalom egyetlen része sem minősül szerződéses ajánlatnak, illetve nyilvános ajánlattételnek, a MONICOMP Zrt. részéről ajánlati kötöttséget sem eredményez. A MONICOMP Zrt. weboldalain szereplő képek, továbbá a weboldalakon megjelenített animációkban, filmekben, video anyagban stb. szereplő képek, jelenetek csak illusztrációk, így előfordulhat, hogy az ismertetett szolgáltatásokkal, termékkel nem minden tekintetben azonosak. A MONICOMP Zrt. kizárja felelősségét az ilyen eltérésekből eredő minden következményért.

A MONICOMP Zrt. weboldalain ismertetett szolgáltatások, termékek minden esetben eseti szerződéskötés alapján, az eseti szerződésben meghatározott konkrét szerződéses feltételek szerint vehetők igénybe.

A MONICOMP Zrt. nem tartozik felelősséggel azokért az esetlegesen bekövetkező károkért, veszteségekért, költségekért, amelyek a weboldalak használatából, azok használatra képtelen állapotából, nem megfelelő működéséből, üzemzavarából, az adatok bárki által történő illetéktelen megváltoztatásából keletkeznek, illetve amelyek az információtovábbítási késedelemből, számítógépes vírusból, vonal- vagy rendszerhibából, vagy más hasonló okból származnak.


A személyes adatok és üzleti titkok védelme

A MONICOMP Zrt. bármely, a weboldalak használata során tudomására jutott személyes adatot az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: GDPR)rendelkezései szerint kezel.

A Monicomp Zrt. az ügyfelei személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, vonatkozó valamennyi adatot, tényt, információt, megoldást a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései szerint üzleti titokként kezel.


Adatkezelés

A MONICOMP Zrt.-t a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg. 01-10-046752 cégjegyzékszám alatt tartja nyilván.

A MONICOMP Zrt. kizárólag a termékekről, megoldásokról, és hasonló tájékoztatásokról szóló információk, hírlevelek esetleges küldése céljából kezeli a személyes jellegű adatokat. A MONICOMP Zrt. adatfeldolgozót nem vesz igénybe, továbbá az adatokat harmadik személynek nem továbbítja. A személyes jellegű adatokat kizárólag a MONICOMP Zrt. jelen pontban fent meghatározott adatkezelés céljából eredő feladatok ellátására kijelölt munkatársai ismerhetik meg. Amennyiben a MONICOMP Zrt. a felhasználóval külön, írásba foglalt szerződést köt, a szerződés feltételei szerint a fentiektől eltérő adatkezelés is megvalósulhat. Az általunk tárolt adatokkal kapcsolatban bármikor igényelhető betekintés, módosítás vagy törlés; kérjük ilyen célból egy rövid e-mail küldését a adatvedelem@monicomp.hu e-mail címre.

A felhasználó adatkezeléssel kapcsolatos jogai és jogorvoslati lehetőségei

A vonatkozó szabályozást a GDPR III. Fejezete tartalmazza. A jogszabály teljes szövegét elolvashatja A jogszabály teljes szövegét elolvashatja itt.

A Monicomp Zrt. a weboldalain ún. cookie-kat (sütiket) használ, amelynek célja, hogy minél teljesebb szolgáltatást nyújthasson honlapjai látogatóinak. A sütikről és azok kezeléséről ide kattintva tudhat meg többet.


Felelősség

A MONICOMP Zrt. tulajdonosa egy gazdasági társaság. A weboldalon bemutatott szolgáltatásokat kizárólag MONICOMP Zrt. nyújtja, nem pedig annak tulajdonosa. Ennek megfelelően sem a tulajdonos, sem annak részvényesei nem tartoznak felelősséggel a MONICOMP Zrt. által nyújtott szolgáltatásokért, ezzel párhuzamosan a MONICOMP Zrt. sem tartozik felelősséggel a tulajdonosok tevékenységéért.


Módosítás

A MONICOMP Zrt. fenntartja magának a jogot a fenti nyilatkozatok és tájékoztatások MONICOMP Zrt. belátása szerinti, tetszőleges időpontban történő módosítására, változtatására, mely esetben a módosított nyilatkozatokat, tájékoztatásokat a weboldalain teszi közzé.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen további kérdése van, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.